2011. január 1., szombat

Szép napot!Elbúcsúztattuk 2010-et,méghozzá egy nagyon jó,és hangulatos bulival!Előre kívánkozik átmeneti vakságom története,hiszen nincs koncert idegesítő mellényúlás nélkül.A buli előtt két nappal egy rossz helyzetfelmérés miatt jégtáncos módon közlekedtem pár másodpercig,aminek az eredménye az lett,hogy a szemüvegem és én már nem alkottunk egy párt.Egy tripla szaltót követően egy pillanatig buddha pózban lebegtem,majd előrezuhanva arccal tompítottam.Erdmény:egy szép szemüveg 3 darabban,fájó állkapocs,pánik a köbön.Istenem,megvakulok!- felkiáltással visszatértem enyéim közé a próbaterembe,akik természetesen először együttérzően néztek rám,majd miután látták hogy azért ölni nem fogok,irgalmatlan visításban törtek ki.(ez esetben a M.C zenekar tagjairól van szó).Miután hisztirohamom nem csillapodott,kollégám felajánlotta segítségét.Hogy"hónap megheftőjjük".De nekem(is)még aznap volt,ezért a fekete szemüvegemre szép,fos sárga szigetelőszalag csíkjai kerültek,ami így nem azt mutatta,amit addig,Ugye a szükség törvényt bont.
Másnap egy csontenyv erősségű ragasztó került a szemüre,plusz újra szigetelőszalag,de most rutinosan fekete színű,elkerülendő a közröhely tárgyává válás:)
Jelentem működött.Egészen addig,amig is le nem értünk a Szalonba a "relicstánczenekarral" .A pultnál egy kedves ismerőssel annyira megörültünk egymásnak,hogy a csókváltás közben egy reccsenést hallottam.Ennyi volt.Ezek után gyakran érdeklődtek az emberek,hogy"mivan,nem is élvezed a bulit?"Hiszen azt láthatta mindenki,hogy az eget bámúlva,minimális mozgást produkálva,energiatakarékos módban rokkolok,pedig ez nem jellemző rám.Ráadásul ismét a füst uralkodott,de nagyon-nagyon.Szval a komfortérzetem a felsoroltak miatt nem volt a csúcson.Le is vontam a megfelelő következtetéseket:pótszemüveget a táskába,fekete szigetelőszalag MINDIG legyen kéznél,csókváltás előtt a sérült keret eltávolítása javallott.
A koncert jól sikerült,az új számokat is jól vette a Tisztelt nagyérdemű,talán már látszik,hogy milyen irányba megyünk,hiszen ez lenne a cél.És persze nem állunk le,a februári Jakyékkal közös farsangi buli egyben a zenekar 6 éves szülinapja is lesz,addigra talán még több új dalt készítünk el.Sok vendég meghívását is tervezzük,ez csak az időn,és persze a jó Istenen múlik majd.
Azért most is volt egy kis különlegesség...B.Gábor tatai lakos,akiről tudni kell,hogy az ember egy személyben maga a "mirigy",beugrott,és a Kölyköd voltam című klasszikust adta elő,de úgy,hogy nekem le kellett ülnöm játék közben,mert a röhögéstől megállt a szívem:)Ha ezt megismételjük februárban,akkor mindenkinek javaslom,hogy figyelje a delikvens szájmozgását.Többek között persze:)
Ami még fontos,hogy erősen tervben van egy Relics hanghordozó felvétele,sajnos maga a felvétel része lesz a legkönyebb,a többi hozadékos rész sokkal több időt fog felemészteni,de bízom benne,hogy egy-két hónap alatt megoldódik minden,és kész lesz a hanganyag.Január 8-án pedig irány Tardos,egy tuti jó pótszilvesztert tervezünk,gyertek sokan,a Gorba gyönyörű ilyenkor(is):)