2010. november 9., kedd
Szép jó estét mindenkinek!Újra túl vagyunk egy igen jó bulin, tardoson világi kis koncert volt,minden generáció képviseltette magát,a szó szoros értelmében:)Ebből egy kis félreértés is adódott,mivel a zenekar viszonylag ritkán játssza a De nehéz a boldogságtól búcsút venni című dalt.:)Ha végignézek a zenekari fejeken,nem annyira hasonlítunk sanzon,vagy hasonló zenekarra.És itt még nem volt vége a kéréseknek,de az ilyen és hasonló ötleteket kénytelenek voltunk elvetni,a többség örömére,vagy bánatára,azt nem tudhatjuk.:)Azt még viszont mindig nem értem,hogy lehet tele hassal dobolni.Én már ezen rágódtam eleget,de nem jövök rá sajnos.Jómagam változatlanul rettegek a záróizmok meghibásodásától,és ezért(sem)eszem koncert előtt.:)Jóféle rozéra esküszöm,csapvízzel,de szigorúan külön-külön.Amikor először kértem egy krigli vizet(pénz nem számít)a pultoslány majdnem mentőt hívott,valahogy nem értette egyedi koktélom miértjét.Gyakorlatilag 2,5-3 liter víz legurul egy ilyen bulin.Kacsabácsi és a rokkzene....Az oxigénellátásunk körül-belül megegyezett egy víz alatti túráéval,oxigénpalack nélkül,de hát ugye dohányzás nélkül nincs rokkoncert:)Egy idő után azért gondolatban elkezdtem licitálni egy nem létező ventillátorra,és amikor már folyt a könnyem,akkor vaslogikával megoldottam a problémát:én is füstölni kezdtem.Agresszívan,ahogy egy rokkkkkzenekarhoz illik:)...Január 8-án utószilvesztert tartunk ugyan itt a S.A.S-ban,reméljük mindenki újra eljön aki itt volt,és még többen.De a gázsink mától annyi amennyi,plusz egy ventillátor:):):)December 18-án pedig elbúcsúztatjuk az évet a The Saloon-ban,sok új dallal,vendégekkel,és egy kis meglepivel!:)
2010. október 27., szerda
Szép napot mindenkinek!Örömmel jelentem,hogy a zenekar sikeresen vette az akadályokat első körben,már ami az új dalokat illeti.Eddig nagyon úgy néz ki,hogy maradnak a műsorban,legalábbis a kedves közönség értékelte az újdonságokat.December 18-án a The Saloonban majd jól meghallja mindenki.Most egy olyan helyen játszottunk,ahol 1:a személyzet nagyon kedves volt,2:a hely is nagyon szép,3:a korsó serital 250 Ft.Remélem még megyünk máskor is.Természetesen nem is mi lennénk ha újfent nem történt volna egy s más.:)Murphy megint ébren volt,Olivér és Rola kb 47 percet fetrengtek a cumó alatt,hogy az megszólaljon.Mindezt egy akkora helyen,mint anyukám mellékhelysége,még jó hogy minkét versenyző meglehetősen sovány.Ők persze azt mondanák hogy éppen jó.Maradjunk annyiban hogy szálkásak:):)Elég baljós dolog volt ez így,pláne hogy először játszottunk itt.De kitartásuk meghozta a várt eredményt,és megszólaltunk.(az agyvérzésemet leszámítva egész jól viseltem)Minden tök jó volt,szép sokan voltak,de természetesen egy-két fiatalember pernahajderre itta magát.Illetve pontosabban fogalmazva elég riasztó külsejű emberek voltak.És persze ki táncol?Ők.Tehát senki más,leszámítva K-né"veszéllyeldacolós"M.Kingát,és örib.nőjét F.Ildikó tatai lakost.Utólag tudtam meg,hogy e három Hulk külsejű szórakozó fiatal a későbbiekben lebontotta egy fiatalember arcát,és ezért a Helyszínelők című sorozat új résszel bővűlt.Hogy ez mire jó,azt egyszer szeretném megérteni.Hogy mi lett aztán a három pankrátorral,azt már nem tudhatjuk(vszínű hogy a kékek vendégségbe hítták őket),de minden esetre nem jó ez így.Ha netán a zenekarból találtak volna meg vkit,akkor lett volna csak haddelhadd,hiszen köztudott a Relicsről hogy nem hemzsegnek benne a feketeöves kung-fu harcosok.Így hát maradnak a Chuck Norris és Van-Damme filmek a lejátszóban,ha netán újfent felbukkan egy helyi Tong-Po,tudjunk hová nyúlni lelkiekben:):)Ezt leszámítva tényleg nagyon rendben volt ez az este,különös tekintettel arra,hogy ezen a helyen ilyen még nem volt.
November 6-án visszatérés Tardosra,aztán dec.18-án újra The Saloon.Sok új dallal,idén utoljára,úgyhogy tessék elővenni a lakkcipőket,és gyerünk!:)
2010. szeptember 21., kedd
Üdvözlet!Megszakítottuk önkéntes száműzetésünket,és nagyon kedves barátaink esküvőjén rontottuk a levegőt,de úgy hogy az újdonsűlt férjnek fogalma sem volt erről,meglepetés volt számára...A meglepetés tervezése vetekedett az új Indiana Jones film előkészületeivel,volt para rendesen,de Istennek hála minden a helyére került.Leszámítva,hogy a két Dj-vel együtt 7 embernek kellett elférni egy akkora helyen,ami méreteit tekintve egy közepes spájznak volt megfelelő:)Plusz a zenekari felszerelés...Mit ne mondjak,nem nagyon forogtunk.Miután Olivérnek majdnem nyakát szegte a kiütő cin,(és relatíve süketséget okozva neki)óvatosra vettük a stílust.Viszont nagyon megérte,hiszen nagyon nagy hangulat uralkodott szinte végig,a kemény mag kitartóan denszingelt,de ami az egészet űberelte,az Zolika a (már)férj reakciója....Új tapasztalat,hogy ezek szerint ez az 5 tagú zenekar mindenhol elfér,a következő bulit sztem egy kerékpártárolóban tartjuk:)Kolléganőnk felkészült a közelgő orvosi beavatkozásra,odabaszós-rettenetes-tömeggyilkos pálinkát whiskey-kóla kombóval öblített.E két ital összemixelt illatanyaga minimum sírást eredményezett,nekem még pluszban a 2 hetes borztetem ugrott be elsőre,azt hiszem ez egy igazi fordulópont volt az életemben:)Ezek után rettegek minden efféle rút vegyülettől....Egy új dalt is eljátszottunk,a reakció igen bíztató volt a kedves egybegyültek részéről.Jönnek a munkás hétköznapok,készülünk nagyon a november környékére tervezett bulival.De természetesen a műsorváltozás jogát fenntartjuk:)Addig is mindenkinek szép napokat!
2010. augusztus 24., kedd
Halihó mindenkinek!Nos,ahogy már említve lett,a zenekar szeptember végétől tart egy kis szünetet.Egyrészt a kollegínánál lesz némi orvosi beavatkozás,hogy ez a gond ne legyen gond többé.Nagy dologra nem kell gondolni,mindössze egy laza amputációról van szó,hiszen túl sokat mozog a színpadon,és ezt a többiek nehezen viselik.Köztük jómagam is,hiszen én erősen korlátozva vagyok.Ha metálosan adom,akkor leesik a szemüvegem,és akkor semmit und senkit sem látok.Így hát amputálják kollegína lábát,hogy homogén maradjon a színpadkép.:):)Na,persze ez hazugság.Másrészt április óta rengeteg bulink volt(hála az égnek),és kell egy kis energiafeltöltés...Viszont új dalok lesznek,elméletileg nem is kevés.Úgy gondoljuk ideje még változatosabbá tenni a műsort.Ezért ezeken a hasábokon egy szavazást tartunk,bátran javasolhat bárki,bármit.Pontosabban leírok ide egy dallistát,amikből lehet választani.Lássuk csak......
Balázs Pál-Sirályok sírnak
Csóré duó-Don't cry mother(eredeti cím angolul nem tudóknak:Ne sírj anyám)
Zoltán Erika-Szerelemre születtem(a doboskolléga énekelné)
Baby Lady-Ne fogadj el idegentől édességet
Lakodalmas Lajos-Kék a szeme
Csocsesz-Mulatós mix
Szval ennyi,több klasszikust technikai felkészűltségünk nem enged meg sajnos.Figyelem!A szavazatokat e hónap végéig várjuk csak!És miután megvan a 3 győztes dal,csapunk valahol egy igazi,hamisítatlan Relics mulatós estet!:):)Hopp,az alternatív lehetőségekről nem írtam....Lehet hogy nem ezek a dalok lesznek,de persze úgyis titok,majd november,december körül kiderül ha beborul.Addig is videómegosztó,Relics zenekar,és hajrá!Szeptember 11-én Oroszlányban,a Magyarok szövetsége szervezésében Mea Culpa és Relics buli.Este 5-től Mea,7-től 10-ig pedig Relics.Aztán vszínű indul a nagy munka.Természetesen ha netán a Tears for Fears előtt kell játszani,talán felmondjuk az önkéntes,ideiglenes száműzetést:):)
2010. augusztus 9., hétfő
Napot!No,megvolt az első und második utcazenész fesztiválos megjelenése a zenekarnak.A helyszín Hévíz,először egy ékszerbolt előtt,másnap pedig egy roppant ízléstelen kék konténer volt található mögöttünk,mint háttér:)No,persze ez is a sétáló strasszén volt,aminek egy részét éppen felújították,tehát bobcat(remélem így kell írni)hegyek tüsténkedtek.Rövidre fogva:nagyon-nagyon jó két napot hagytunk magunk mögött,sok-sok ember,hihetetlen hangulat,szval rettentő jól éreztük magunkat.A szállásunk egy kis településen volt Hévíz mellett,és az lett amire számítottam.Tehát hogy Robes nem képes kivetkőzni a bőréből,és a szakács génjei arra serkentik,hogy éjjel 11 után egy picivel nekiugorjon csirkecombokat sütni:)Ez egy 4 órás buli után asszem elég ritka,persze nálunk ez semmi különös....Jó lett volna egy hétig maradni,akkor lehet hogy másnap hajnali 3-kor készült volna rakott kel,legalábbis ha a Robin múlik,akkor így lett volna:)Reggelire pont meg is tette volna...Aztán szombaton megérkeztünk szeretett szülővárosunkba,és azonnal szembesültünk a valósággal.Történt ugyanis,hogy az aznapra lekötött utcabál lejátszása némi akadályba ütközött,hiszen akkor már egy hete ömlött az eső.Ami nem is olyan nagy tragédia,ha van színpadfedés.Hát abból annyi volt,ahány aranylemeze van a zenekarnak.És az ember a folyton eleredő,majd elálló esőben nem szívesen rizikózza meg a színpadra lépést,hacsak nem szeretné itthagyni e-világot.A helyzet úgy nézett ki,mintha valaki a zenekarból éppen ezzel a koncerttel szeretne elbúcsúzni mindenkitől,de véglegesen:)Hát igen,a 220v és az esővíz nem jó barátok,de ehhez nem kell egyetem meglátásom szerint.Ez némi vitaalapot adott a zenekar tagjainál,azt hiszem teljes joggal.Az eső eshet,hiszen ez bolygónk egyik sajátossága,de rizikózni íly módon(és nemcsak a zenekarról van szó,hanem szerencsétlen kiöntött ürgékre hajazó technikusokról)nem javallott.Minden esetre amíg lehetett játszottunk,és mindenkinek respect aki kijött a mostoha körülmények ellenére.Köszönjük nekik!
Más....Úgy néz ki,hogy a zenekar repertoár felújítás címszóra hívatkozva szeptembertől egy kevéske szünetet tart,sok-sok új dalt készítünk majd Nektek,és remélhetőleg november-december táján újra csapunk egy nagy bulit,már új műsorral:)Természetesen ezen a lapon minden újdonságról beszámolunk.És talán még egy megjegyzés:köszönjük a Hévízi Jánoskáéknak a meghívást,továbbra is állunk rendelkezésére minden kedves érdeklődőnek,csak egy kérés lenne:ha decemberben lenne utcabál velünk,akkor plíz egy nagy ernyőt legalább!!:)
2010. július 21., szerda
És akkor néhány szó az énekfelvételekről...Fantasztikus elrendezésű régi Relicses termünkben álltunk neki a feladatnak.Ahogy régebben írtam erről a teremről az szóról-szóra újra bebizonyosodott,hogy télen és nyáron is teljességgel használhatatlan.A légköri viszonyok hagynak némi kívánnivalót maguk után.Gyakorlatilag egy évben kb 4-5 hét van,amikor munkára,vagy egyátalán bármire alkalmas lenne.Kicsit sovány azt hiszem...Legutóbb a mínuszokkal küzködtünk,most a plusz fokokkal.Nem kicsit,hanem nagyon.Tekintve,hogy a megjelent éneklő kutyuskák egyike sem madárcsontú,nagy fizikai és szellemi megpróbáltatások kezdődtek.Vagy úgy is fogalmazhatnék,hogy kollegínán kívül mindenki hájas,ennyi szuszogó Jabba hasonmást soha sehol nem láthatott senki.:)Fotók a később megjelenő Égő kávéház alcímű albumban...:)Ha valaki hang nélkül nézte volna a folyamatot,mindenre gondolt volna,csak arra nem,hogy itt munka,méghozzá komoly munka folyik.És amikor a sörök is előkerültek,három húsos haszonállat körvonala rajzolódott ki a párában:)Homo sapiens-re még véletlenül sem hasonlító 3 fiatalember küzdelme volt ez.De túléltük,bár még minimum egy forduló hátravan.Az természetesen igaz,ha ezt kollegína adta volna elő,akkor kissé más lenne eme írás megfogalmazása.Túléltük,ez a lényeg,és remélem kis barátaim sem orrolnak meg reám,hiszen csak realista-pista vagyok:):)Nem szégyen a túlsúly,még ha ez néha fizikai fájdalommal is jár:)
2010. július 12., hétfő
No,tehát akkor egy Égi kávéház sztori....Az úgy kezdődött kérem,hogy anno Olivérrel elkövettünk egy Kései sirató című rock-oratóriumot.(sokrétűek ezek a Relicses gyerekek,na:))A bíztató kezdet után a gondokat lassan mázsában lehetett mérni,és szépen kifújt a dolog,már ami a színpadi megjelenítést illeti.Meg hát ugye hiába az" úgynevezett"modern zene és hangszerelés,manapság kis hazánkban szinte csak akkor műxik valami,ha minimum egy kiló fux van a nyakban,és tűsarkú cipős modellek a zene legnagyobb velejárói.Ja,és a mindenható kereskedelmi televízió:)József Attila"magában"kevés.Vicces,de valóban ez van.A többi nem számít sajnos.Tehát ez a dolog ebben a formában megrekedt,de eközben Mestivel(Tatutizennyolcigazpopzenekar)nekiugrottunk néhány Pilinszky János vers elkészítésének,zenei átgondolásának.Az Égi kávéház ötletét Kontra Attila barátommal agyaltuk ki anno,és így most elérkezett az idő,hogy ezt megvalósítsuk.Négy Kései siratós dal lett most újrahangszerelve és újraénekelve,megspékelve négy Pilinszky verssel.Reményeink szerint ez lenne az előzetese majd egy színpadi darabnak,ahol is....Na ezt majd ha kész:)Addig még van teendő igen sok,de ha a szeptember 30-i megjelenés realizálódik,akkor nagyon fogunk örülni.És erre most reális esély kínálkozik.
Tehát Oli,Mesti,Rola,én nagyjából(!!!!) kész,felkészül:Gabesz,Pusi.
2010. július 11., vasárnap
Jó napokat!Ismét túl vagyunk egy meglehetősen vaskos hétvégén,péntek-szombat ment a rokkolás.Sőt,alapvetően már szerdán is,hiszen Mesti komával nekiugrottunk az énekek rögzítésének a szeptemberben megjelenő Égi kávéház című történethez.Erről majd egy bővebb infohalmazt is prezentálok,megéri várni:)Elöljáróban annyit,hogy Balázskával reggel fél tíztől éjjel egyig dolgoztunk,és ehhez a megfelelő mennyiségű kenőanyagot,illetve védőitalt sikerült magunkba terelnünk.:)Szval sikeresnek mondható munkanapon vagyunk túl,de a java még szerdán hátra van....Pénteken az öcsém börzdéjpartyja volt,sok-sok vendéggel.3 zenekar is megjelent,a Skannibals,a Mea Culpa háromnegyede,és mi.Azzal alapvetően nem lehet vádolni a 3 csapatot,hogy túl sok kólát diktált volna magába...Az ünnepelt,aki a megaklumpa(Pao respect:):)) nevű formációban dobol egyébként,igazolta,hogy ha valaki délelőtt 10-kor már italozik,az még nem feltétlenül szedi csokorba a cintányérokat az első szám közben:)Ahogy láttam,mindenki jól érezte magát.Volt különleges produkció is:hegedűszó is köszöntötte az ünnepeltet,Marcika és tesója jóvóltából.Az tényleg gyönyörűséges volt:)....Persze ital egy szál sem maradt,ellentétben az étellel:ennyi kenyeret épségben utoljára az egyik spar-ban láttam reggel 7-kor:).....Szombaton a már hagyományosnak mondható Pista parádén vettünk részt a zenekarral Komáromban,ahol is tapasztalataim szerint ismét értelmet nyert a mutáns szúnyogokba vetett hitem.Ezeknek a szúnyogriasztó csemege.Komolyan mondom,én úgy néztem ki másnap,mint egy rühes.Mindenhol hegek,csudás látvány voltam.De hogy a koncertről is szóljak:extráról nem nagyon tudok beszámolni,jó volt,és örültünk hogy meghívtak minket újra.Azt azért majd egyszer szeretném megérteni,hogy ha az ember a színpadon több száz wattnyi hangerő közepette énekel és társai,akkor miért gondolja a kedves hallgató,hogy ha az oltári nagyságú színpad elé áll,és mondja a magáét,kvázi számot szeretne kérni,akkor én azt megértem,és még két sor refrén közben netán válaszolni is fogok rá?:)Ráadásul szájról még viszonylag nehezen olvasok,de ha így megy tovább,kénytelen leszek kitanulni ezt is:)
Szval így történt ez minálunk,az említett Égi kávéházas bejegyzés hamarosan fellelhető lesz itt:)
2010. június 27., vasárnap
Üdv mindenkinek!Először is azzal kezdeném,hogy naaagy-naaagy köszi minden kedves Barátunknak, ismerősünknek,ismeretlennek,hogy megtisztelt minket a jelenlétével a tegnapi bulin!
Borzasztóan vártuk már a bulit,és nem is csalódtunk,bár......
Volt egynéhány elég fura közjáték,és mielőtt bárki magára venné a következő pár sort,kérem hogy ne tegye.Felelős úgysem lesz.Csak nem így képzelte senki a zenekarból,hogy gyakorlatilag a buli felénél egyszerűen menjünk haza,vagy bárhová,csak onnan lefelé.Ha valami-valaki csúszik a programmal,az benne van,ez nem vitás.(nem a Relics zenekar volt az).Csak ennek mi ittuk meg a levét elég csúfan,hiszen a műsor legjava még hátravolt,és közölték,hogy megjöttek az utánunk következő műv.úrak,és egy órakor AKARNAK kezdeni.Na most alapvetően ezzel egy nagy bajom van.Én meg AKAROK még egy gitárt,egy raklap Jack Daniel's-t,meg nyaralót malibun.Nem tudom kinek az agyából pattant ki hogy ez így működik,mindenesetre gratulálok,és büszkék vagyunk rá.Kollegalitás magasfokon.Zárójelben jegyzem meg,NEM a Deep Purple jött utánunk a sorban.Arról nem beszélve,hogy mielőtt lepakoltunk volna,már kerülgetni kellett a sok szart,amit pofátlanul odabasztak a színpadra,mielőtt mi lecuccoltunk volna.Újra csak bravo!Egy szó mint száz,ez a bunkóság magasiskolája volt,és aki jól érezte magát(voltunk néhányan),az szó szerint meg lett szívatva.Ezzel kapcsolatban csak egy kérdésem lenne azokhoz,akik ezt a szart előidézték:ennyire le van szarva a közönség?A válasz egyértelmű: azt hiszem nagyon is.
Tehát mielőtt szívinfarktusban kimúlnék,le is zárnám ezt a témát,újfent gazdagabbak lettünk néhány tapasztalattal..
Annak azért igen-igen örülünk,hogy láthattuk Mesti Barátunkat,ahogy a második sor környékén megjelent borznak maszkírozva,az maga volt az életveszély:):)Én azt hittem hogy egy számot sem tudok normálisan végigénekelni,hiszen ahogy ránéztem,már görcsben fetrengtem volna a színpadon,ha tehettem volna.:)
Mérleg:
Jó dolgok az idei Víz-zenén(már amit láttam):Tatu 18 trúpopp band,Mesti maszk,Árpi teknóviking densz,technikusok segítőkészsége,Skannibals koncert.
Rossz dolgok:méregdrága,ihatatlanul édes rozé bor(erősen megkérdőjelezhető színekkel),kollegális hozzáállások,karszalag meg nem kapása Mea Culpa koncert után,szúnyogínvázió,közösségi wc világítás teljes hiánya,end meni mór.
3-án Bp,rock-randevú,este 7-től!
Ja,és Pista parádé 10-én!Az szigor lesz:)
2010. június 19., szombat
Legmélyebb tiszteletem minden kedves olvasónak!:)Tegnap a zenekar falunapi mulatságon vett részt.Az előzményekhez hozzátartozik,hogy az árvízhelyzet eme helyen sem volt túl optimális.No,minden mindegy alapon belevágtunk hát a nagy kalandba,jómagam extra odafigyeléssel készültem az estre,már ami az öltözködést illeti.Strandpapucs,egy bermuda,és szándokán póló:)Ennek azért volt jelentősége,mert az indulás előtt felnéztem az égre,és már akkor látszott,hogy ezt rendesen elb......tam.A 2012 című film kellős közepén találtam magam,és azt is megtapasztalhattam,hogy lehet egy délután alatt focipályából mocsár.Gyakorlatilag azonnal térdig süllyedtem az iszapban,tehát valószínűsíthető volt,hogy aznap itt nem játszik a zenekar.Szó szerint térdig állt bent a víz a sátorban,ha egy kicsit előrelátóbb a vezetőség,akkor egy igazi vizilabda rangadót játszhatott volna a falu csapata,a szomszéd település legjobb vizipólósaival.Természetesen nem akarja az ember ezt elviccelni,hiszen rengeteg munka ment kárba,hiába nálunk a nyarat lassan esős évszaknak hívják majd.Nekünk sem adatott meg ezen az estén a naaaaagyszínpad,bár ha ez lett volna a legnagyobb baj,sztem azonnal kiegyeztünk volna az égiekkel.Nagyon sajnáltuk a sok embert,aki rengeteget dolgozott ezért,de úgy tűnik a természet döntött,és bekényszerített minket a már jól bevált pizzériába:)És a szokott időben útjára is indítottuk a popbombát:)Nagyon jó hangulat volt,különösen a végére,sokan is voltunk.Különleges dolog nem igazán történt,lényegében csak egy-két szösszenet.Egy:Robes NEM evett egyetlen szelet pizzát sem.(A régebbi bejegyzések a tanúk,anno egyszer evett,egész este:):))Kettő:újabb rokkolás haladt végig húrgyilkolás nélkül.Három:az ember ne igyon kétféle rozét,mert másnap nincs jól,pláne ha 3 óra alvás után a fűnyíró és fúró kombó mennyei hangjai ébresztik.Remélem az "ébresztőmnek" új szomszédai lesznek:a Manson family.
Amúgy még megnéztük Anglia szánalmas vergődését a világverő legényekből álló Algériai válogatott ellen,bravo Capello mester,bravo fiúk:)
És ugye egy hét,és itt a Víz-Zene-Virág fesztivál!2 óra legjava Relics várható,a megjelenés mindenkinek ajánlott!:):)
2010. június 15., kedd
Üdv!Nagy készülődés van minálunk.Már ami a Víz-zene virág fesztivált illeti.26-án esedékes a metál,és ami különlegessé teszi azt az estét többek között,hogy remélhetőleg megismételhetjük a 2 évvel ezelőtti bulit,ami minden tekintetben a zenekar eddigi életének egyik csúcspontja volt.Kb 700 ember vett részt azon a metálmisén,és ha létezik oldott hangulat,akkor az volt a numeró uno.Emléxem mennyire be voltunk tojva,mindenkit kb 20 perc és centi választott el a bebriósozástól:):)Zséda művésznő koncertje után leszünk színpadon este 11-től,és 2 órát fogunk játszani.Csak a legjavát.Azt hiszem már most elkezdem nyaggatni Gabika barátot,hogy minden lehetséges formában rögzítse az egészet.Bízunk benne,hogy gördülékenyen megy majd minden,és kicsi bendzsóm tartja jó formáját,hiszen már két buli lement úgy,hogy nem szaggattam húrt.No,de a most péntekről se feledkezzünk meg,mert Tardoson a falunapon pirítunk!Adja a Buddha,hogy minden rendben legyen,hiszen ott is volt árvízkár rendesen.Úgyhogy az Add már Uram az esőt című dalt nem kéne játszani:)Az nagy kár,hogy a Sovány Moslék lemezlovász team éppen akkor tekergeti a lemezjátszót a Kávéban,hiszen így megcsappant az esély arra,hogy a Sün csoport is tiszteletét tegye rio de tardoson.Így esélytelen,hogy újra láthatjuk Mammutkát,ahogy techno viking koreográfiáját előadja.Árpi,erről egy videót mihamarabb plíz!:):)
Sajnos egyeztetési kavalkád miatt Tatu 18 sem lesz,pedig ők is emelték volna az est színvonalát.Így marad "csak"a Relics kb 40 dallal.Méregdrága kolbászok,és megfizethetetlen italok várnak mindenkit Tardoson gyárékék.:):)Azért ám nem ilyen a helyzet,és ha valaki egy jó hangulatú sersátoros rokkbulit akar,az jöjjön!Ami a koncert érdemi részét illeti:10-kor kezdünk!
Ez után pedig már tényleg jön a Víz-zene-virág fesztivál!Tessék majd Zsédára jönni!És ha már ott vagytok,akkor maradjatok:):):)
2010. június 14., hétfő
Üdvözlet mindenkinek!Újra nyitott a Kávéház,és mi is megpróbáltunk egy méltó bulival hozzájárulni az estéhez.Sok új igen szímpatikus terv készült a megújúláshoz,reméljük úgy lesz.:)Ami a bulit illeti...Először is igen-igen meleg volt,ez nem csoda,hiszen a hely nyári koncertekhez nem nagyon kedvez.Kb 70 fok volt,és ahogy észrevettem,egy-két kívételtől eltekintve a bágyadtság mindenkin rajta ült.Vagy pusztán rettenetes volt a Francia-Uru meccs:)(az volt)Ami az elővezetést garantálta volna.Nem sikerült,csalódott arcok voltak többségben....Minden a szokásos mederben zajlott,egészen addig,amig két fiatalember úgy döntött,hogy puszta jóindulatból meglocsolja a hangtechnikánkat seritallal.Az extázis eme formáját csak filmeken láttam eddig,de hát ugye jó pap is holtáig...Ennek azért nem nagyon örültünk,és kénytelenek voltunk megkérni a két fiatalembert,hogy minimum 40 métert haladjanak hátrébb,de ha továbbra is ezt prezentálják,akkor jobb ha inkább a vidám parkba járnak.Sok helyen nem kedvelik ezt a viselkedést.És amikor már elkönyveltük volna hogy ez egy ilyen nap,jött az újabb,de nem meglepő fordulat:jöttek a kékek.Egy határozott "stét kívánok,bejelentés érkezett"introval beköszöntek,majd annak rendje és módja szerint lefújták a metált egy órakor.Nem lepett meg minket túlságosan,de ha összeszámolnám azokat a helyeket,ahol idő előtt lefújtak koncerteket...Nos,azt 2 órán keresztül írhatnám.Természetesen ők csak a dolgukat végzik.Ahogy mi is szeretnénk.De úgy tűnik hiába a megújulás,hiába a nyár,hiába egy lehetséges intenzív szezon,van akit semmi sem hat meg.Már kezdünk megbarátkozni a gondolattal,hogy a koncertjeink este 6-kor fognak kezdődni.Akkor talán van rá esély,hogy épp beleférünk az úgynevezett"normális idősávba".És mindenki boldog vala,hiszen zaj nem bántja tovább fülüket...
2010. június 8., kedd
Üdv!Pénteken,azaz 11-én kezdődik a foci vb!!!!Ééééés.....Újra Relics buli a kávéházban,a nyitóbuli berkein belül!Kedvelt(????)közösségi portálunk újfent műkodésképtelen,mint Arnold a Terminator 2 végén.Így hát itt is közhírré tétetik a fent említett poppolás.:)Kedves olvasók,vázolnám micsoda remek nap lesz ez.:)Már a délutáni mérkőzés is kivetítőn(ofkorsz),és miután kifociztuk magunkat(forza Argentina),indul a Relics buli!Remélem a hírek időben eljutnak minden kedves barátunkhoz,egy nagyszerű este lesz,ezt garantáljuk!Magányos farkasként már a délutáni órákban képviselem a zenekart a kivetítő előtt tátott szájjal,de valahogy rá kéne vennem a banda többi tagját,hogy szeressék a focit:):)Sajna ők valószínűleg csak később csatlakoznak,nem baj,majd elmondom nekik a végeredményeket:):)(Roppant kíváncsiak lesznek,ezt előre látom:):))Tehát mindenkit sok szeretettel várunk!A kis kiállító terem is nyitva lesz,tehát sokan,és még többen elférünk!
2010. május 30., vasárnap
Üdvözlet!Kicsit megkésve,de törve nem íme a beszámoló két utóbbi koncertünkről!Szval május 21-én tiszteletünket tettük a Yamaha motorostalálkozón.Meglepődtünk egy kicsit,hiszen a közönség legalább 80%-a nem magyar anyanyelvű volt,ennek ellenére a hazai dalokat is igen kedélyesen fogadták,a kb 20% honi erő pedig különösen lelkesnek bizonyult.A körülmények kifogástalanok voltak,a hangosítás is remekbe szabott volt.Az egyik dal alatt megtapasztalhattuk milyen az,amikor egy igen viharvert sörpadra feláll egy körül-belül 146 kg-os fírfiember,és pólófelhúzással egybekötött heveny csípőmozgással vonja magára a figyelmet.Maradéktalanul sikerült neki,de oly módon,hogy a kollégáim,és jómagam is szinte elhajítottuk a hangszereinket a röhögéstől.Én lila fejjel próbáltam a mikrofonhoz férkőzni,inkább kevesebb sikerrel mint több.Hihetetlen látványelem volt a pali.:)Ezen kívűl egy Black Velvet becenevű hölgy lejtett egy nagyot színtén egy asztalon a Dusty Springsfield dalra.Igen felszabadult este volt az biztos:)A buli végén egyetemi szintű angoltudásommal próbáltam barátkozni,elég kevés sikerrel.Egy úriemberrel"beszélgettem",Ádám segítségével.Megláttam az ember nyakában egy Leeds United kulcstartót,és mosolyogva megkérdeztem tőle,hogy azé' a Manchester Unitedet szereti-e?Nem volt nehéz megértenem a mondandóját,hiszen az kimerűlt a "fuck off,illetve a fuck you-ban.Aztán lehiggadt miután elmondtam neki a Leeds 2001-es kezdőcsapatának felét:)Aranyos emberke volt az tuti.
Szombaton,azaz másnap a Desperado Mc egy jótékonysági rendezvényt szervezett sérült gyerekek javára.Volt ott minden kérem:bográcsfőzőverseny,western tánc,no meg ugye mi a zenekarral.Nekem a jó Isten újfent jelzett valamiért,ugyanis a szokásos egy húr/koncert ritmust nem tudtam tartani,hiszen 13 perc alatt sikerült kettőt likvidálnom.A többiek meg majdnem engem likvidáltak,nem hitték el hogy ilyen lehet.Pedig de,és én sem tudom hogy miért,hiszen nem szokásom 2 havonta cserélni csak húrokat.Ájdontnó váj....
Hihetetlen illatok terjengtek az egész területen,minden jó volt,azaz...
Egyet nem értek.Ez egy remek kezdeményezés volt minden tekintetben,de hogy az emberek hogy lehetnek ennyire nemtörődömök,az azért erős.Nem túlzás:körül-belül 20 ember vett részt az eseményen,már ami a "civil" szférát illeti.Számomra ez azért döbbenetes,mert ez valóban egy nagyszerű kezdeményezés volt,és meglehetősen felbőszített ez a nemtörődömség.Rettenetesnek tartom,hogy az emberekből ennyire eltűnt segítő szándék.Persze tudjuk hogy manapság senkinek sincs ideje,pláne pénze,de itt nem erről volt szó.Közel sem .Azt hiszem én vagyok túl naív.De keserű ébredés volt,az biztos.Bíztam abban is,hogy városunk valamelyik közszereplője tiszteletét teszi ezen a rendezvényen.Ha netán ott volt valaki,akkor elnézést kérek,de én nem láttam senkit eme tiszteletre méltó hölgyek/urak közül.Rejtély marad mindörökre ez az egész,és tartok tőle hogy nem csak előttem.
Ennyit a borús részéről,4-én pénteken Szomódon a falunap berkein belül újra felhúzzuk a rákenroll puskát,és este 10-től indul a lövöldözés!
Mindenkit szeretettel várunk!
2010. május 20., csütörtök
Üdv!Májusunk delején ismét útnak indulunk,hogy rokkot térítsünk.Az utazás meglehetősen rövid lesz,tekintve hogy Tatán rokkolunk a Yamaha fesztiválon.Kellemes estének ígérkezett a mai,az előzetes egyeztetések során.De a természet közbeszólt.Az is sokkoló volt ahogy szeretett városunkat elárasztotta a víz,és az általános kedélyállapotunknak az sem tesz túl jót,hogy valószínű pufajkában fogunk este játszani.Én mindig azt hittem,hogy május vége felé már a kesztyűt otthon hagyhatjuk.Kapitális tévedés kérem.....De meglepődnünk nem szabad,hiszen ez csak reakció a természet részéről.Azért remélem hogy az esti koncerten nem szenved egyikünk sem maradandó fagykárokat:)Kicsit hideg lesz,de egy a lényeg: Long live rock'n roll:)
2010. május 8., szombat
Üdvözlet!Egy újabb S.A.S buli után vagyunk,ami túl sok meglepetéssel nem szolgált.Azaz talán annyival,hogy egyre inkább úgy tűnik,hogy van létjogosultsága az élő zenének,még úgy is,hogy eddig eme helyen ez egyátalán nem volt divat.Na,azért 3000 emberről még nem beszélhetünk,de a kezdetekhez képest abszolút nyomonkövethető a javuló tendencia.Bízunk benne,hogy ez így is marad.Ami a bulit illeti....Szokványosnak mondható dolgok felsorolása következik:én húrszaggat és reked hang,4 sajtos pizza elmondhatatlanul finom(köszi Pusi),a balatoni rozé még mindig az iható kategóriába tartozik,a csapvíz abszolút embernek való...Ami eltért a szokásostól:Oli új szintit vett,debütálása ezen estén volt aktuális,Robes NEM bolognai pizzát kért(beleiben lévő savtengerre hivatkozva),kábeleink egy része köddé vált.András ecsém szerint nála nincs madzagunk,Ádám improvizált egy sort,és áthidalta a problémákat.
Egy fiatalember érdekes mulatási szokásai azért bennem maradtak.A ruhakollekció így nézett ki rajta:egy valószínűséggel szarvasmarha szájából kirángatott piros póló jellegű valami,zöld gyakorló nadrág(olyan amira nagymamám anno azt mondta:majd öregapád a kertbe eehorja),a cipő nem maradt meg bennem...Viszont az igen,hogy a zenekari motyó többször komoly veszélynek volt kitéve amikor az úriember közelített felénk,és ezt még megfejelte egy igen sajátos udvarlási szokással,ami a táncolgató lányokat érintette elsősorban.Gyakorlatilag amelyik lány szimpatikus volt neki,annak olyat,de olyat húzott rá az ülőszerkezetére,hogy a csattanás elnyomta a zenekari hangerőt.Ezt természetesen nem annyira díjazták a csajok,és ezért szerencsétlen fiatalambernek az egy estére jutó kudarcélmény mennyisége meghaladta az átlagember által megszokottat.Ezek után valószínűsíthető,hogy egyedül töltötte az éjszakát az otthonában,már ha hazaért,és nem az árokparti-party-n vett részt,mint egyedüli meghívott:)...Június 18-án újra Tardos felé vesszük az irányt,és ha minden jól megy,akkor a Tatu18(truepop band),Relics,és a Mea Culpa zenekar szórakoztatja a Tisztelt nagyérdeműt.Amikor is falunap keretein belül térítünk rokkot,s metált.Addig is mindenkinek kellemes időtöltést,jó 7-vége maradványt!
2010. május 2., vasárnap
Helló!Tegnap este lement az idei első Szörf-ös koncertünk.Tsunamit és vihart kivédekeztünk,és meg kellett állapítanunk,hogy ez a hely még mindig varázslatos.Kár hogy aránylag rövid a nyár,és így nincs túl sok lehetőség itt rokkot téríteni.Pedig tegnap este is rengetegen jöttünk össze,és nagyszerű hangulat uralkodott.(Majdnem)mindenki ott volt aki számított,a Sün csoport is megtisztelt minket jelenlétével.(Árpika,mint egy másnapos barlangi troll,kobrettis napgépben,és olyan torokhanggal,hogy éjjel többször felriadtam álmomból:):))Tehát a koncert mondhatni a szokásos mederben zajlott,néha-néha riadt arccal az eget kémleltük,és kíváncsian vártuk,hogy H.Bóna Márta,vagy Vissy Karcsi bácsi mondott-e igazat az időjárkálás-jelentésben?Mindkettő tévedett,hála Istennek,tehát ezek után fenntartással közelítünk mindkettőjük felé:):)De ugye,ennek nagyon örültünk,hiszen az eső kiváltotta áramütés alapvetően nem volt tervbe véve mint színpadi látványelem..:)Viszont örömünk nem lehetett teljes,mert a koncert utsó fél órájában egy rovarbolygón találtuk magunkat.Az ugye érthető,hogy a hirtelen jött jó idő elősegítette ezeknek az értelmetlen jószágoknak a rajzását,de hogy így,na azt nem hittük el.Kollegína szalmakalappal és intenzív mozgással próbálta távol tartani magától a dögöket,Robes a dobok mögött a dolgán kívűl intenzív karkörzést végzett nagy elánnal,Olivér,Rola,és jómagam maradtunk áldozatok.Én még a "rágyujtok buli közben,bár a többiek utálják"-ot is eljátszottam, távoltartandó a bládszáköröket.Esélyem kb annyi volt,mint egy lottó ötösre,szelvényvásárlás nélkül...Körül-belül egy négyzetcentiméterre 3600 db bogár jutott,ez asszem meghaladja az egészséges átlagot,de ha a dolog jó oldalát nézem,akkor úgy fogom fel,hogy megvolt a vacsora,az anyukám által létrehozott fasírt megmaradt ínségesebb időkre a család többi tagja számára.Azt hiszem,hogy egy Ákos dal eléneklése a szájamban lévő 7 kg ismeretlen eredetű ízeltlábúval nem kifejezetten előnyös,és ha netán valaki látta hogy intenzív csulaadagok hagyták el az arcomat,az ezért volt,és nem más miatt:)Természetesen nem adjuk fel,és mindenképpen ismétlünk.Addigra talán egy mecénás megszánja városunkat,és megszponzorálja a rovarírtást.Vagy legközelebb egy oltári máglyát rakunk,és a tűz mellet zenélünk majd .Talán.....7-én Tardos,S.A.S!!!Este 10-től!Jönni!!
2010. április 25., vasárnap
Jó reggelt mindenkinek!No,lezajlódott a hosszú hétvége,már ami a koncerteket illeti.Pénteken Tatabányán tettük a dolgunkat,illetve tettük volna ha.....:)A buli adatai számokban:közönség létszáma=zenekari tagság.Illetve ez nem igaz,mert ha a személyzetet is beleszámítjuk,akkor győzött a tömeg..Valami vírus pusztíthatott a városban,mert annyi embert láttunk összesen,mint a Legenda vagyok című Will Smith filmben.Amúgy igen kedélyes hangulat uralkodott,és aki eljött annak mindenképpen köszönjük!Kívánságműsort rendeztünk,meglehetősen közvetlen hangulatban:)Egy fiatalember(aki meglehetősen illuminált állapotban érkezett)mindenáron Pink Floyd dalt szeretett volna hallani,ezt sajnos nem tudtuk neki prezentálni.A személyzet hihetetlen közvetlen és aranyos volt,és miután a kurta műsorunkat előadtuk,jót beszélgettünk...
Másnap,azaz szombaton Szalonoztunk.Lassan indult be a mutatvány,hiszen az időpont nem a legszerencsésebben lett kiválasztva,de aztán a rokkest közepétől a helyére került minden.Mesti barátunk is énekelt velünk egyet,meg kellett állapítanom,hogy a memóriája fantasztikus ennek az embernek:)Természetesen a húrszaggatás most is napirenden volt,ez már szinte kötelező...Tibor autója most sem hagyott cserben minket,tehát alapvetően eseménydús hétvégén vagyunk túl.És ha az idő is engedi,akkor május 1-jén irány a Szörf!Este 7-kor kezdjük a bulájt!Mindenkit szeretettel várunk!
2010. április 19., hétfő
Szép napot mindenkinek!Egy cáfolattal kezdeném,mivel mégsem egy bizonyos rádió égisze alatt fog futni a pénteki koncert.Sima lesz,a'la natur Relics.Csak túléljük valahogy...Gyors helyzetjelentés:technikai háttér megfelelő,ének,illetve beszédhangok egyenlőre kielégítőek,szállítójármű beszerzése folyamatban,Relics pólók kimosva.Ha ezt a pénteki buli után,a másnapi The Saloon-os buli előtt is le tudom írni,akkor úrrá lesz rajtunk az öröm-bódottá:)Igen,hiszen most péntek-szombat megyünk rokkot téríteni.Sztem le sem fexünk,a pénteki koncert után tárt karokkal vár minket a buszvégállomáson a néhai utasellátó vállalat enyhén átalakított egyik utolsó büszke vára:):)Persze az a klasszikus jaffaszörp sajnos már a múlté,nem beszélve a régen ott kapható hot-dog-ról:)Változnak az idők,nna.....Remélem szép számmal összejövünk mindkét napon,mi hozni fogjuk magunkat,egy-két érdekesség újfent helyet kap majd a műsorban.Tehát:péntek Club 2000-T.bánya,szombat The Saloon-Tata.Este 10-től mindkét napon!Gyere-gyere,hogy egy klasszikust idézzek:)
2010. április 10., szombat
Szép napot mindenkinek!Jelentem alássan:megkerült örökre elveszettnek hitt kottafüzetünk.Hogy hol volt?A nagy,meglehetősen ízléstelen fekete kábeles ládában.Ami viccessé teszi a történetet,hogy azt a dobozt a koncert előtt körül-belül 9-szer vizsgálta át mindenki.Szemüveg-szemüveg....Tehát nagy az öröm,mínusz egy probléma.
Még egy kis idő,és újra beindul a rokkhenger,23-án T.bányán a Club 2000-ben csapunk újra a húrok közé,és meg nem erősített(de nem is cáfolt)információk alapján kijelenthető,hogy rendhagyó buli lesz.Lehetséges hogy egy rádióállomás égisze alatt fut majd a buli,de ez egyenlőre csak terv.Csak ugye pletykás vénasszony volnék, tehát máris "szíjjekürtölöm"azt,ami még csak terv:)Sebaj.Majd legalább a magyarázkodásra is lesz szánva egy bejegyzés,ha netán dugába dőlne eme terv.Másnap,azaz 24-én pedig újra Tata,The Saloon!Azt ugye nem kell írnom,hogy mindenkit sok szeretettel várunk??Lesznek új dalok is,úgyhogy a megjelenés kötelező mindkét Relics tánczenekar bulin!:)
2010. április 4., vasárnap
Üdvözlet mindenkinek!Pénteken egy érdekes dolog történt.Természetesen első körben egy nagyon jó bult játszottunk a S.A.S-ban,de egy kellemetlen közjáték miatt meg kellett állapítanunk,hogy a próbatermünkben erősen működik egy helyi bermuda háromszög.Történt ugyanis,hogy eltűnt Olivér kottafüzete,de úgy,hogy SENKI nem nyúlt hozzá,és a próbaterem nyugalmában leledzett arany szívem.Ennek ellenére péntekre nyoma sem volt.Így hát semmi másra nem gondolhatunk,csak arra,hogy valóban van egy rejtélyes mágneses erő,ami valószínű hogy a föld alá vonzotta papír állagú segédeszközünket.Ami némiképp ellentmond a fizika törvényeinek.Borzasztó,különösen annak fényében,hogy tényleg nem tűnhettett el elméletileg,hiszen a próbaterem-busz-kocsma útvonalon viszonylag ritkán hagyunk el bármit is.Ugyanis elégé zárt mindhárom dolog,és mégis...De tartok tőle,hogy előbb-utóbb megkerül egy olyan helyről,amire senki sem számít.Bár erre kevés az esély,hiszen a termünk mérete kb 3x3-as,így sok rejtett zúg nem hinném hogy megbonyolítaná az életünket.:)Érthetetlen...Amúgy a koncert igen-igen jól sikeredett,sokan voltunk,sok régi cimbora jött el,én debütáltam:életemben először kinyírtam a legvékonykább húromat.Metal!Volt pizzaevés,minimális alkoholfogyasztás,ennek ellenére egy érdekes végösszegről kaptunk értesítést a buli végén,már ami a fogysztásunkat illeti.Azt hiszem a Rolling Stones-nak is becsületére vált volna az összeg.Csak a dolog szépséghibája az az,hogy valahogy senkin sem fedeztem fel a beszámíthatatlanság jeleit.Magyarul kommunikáltunk koncert után is,a banda fele autót vezetett,és jómagam sem estem össze anyukám lépcsőháza előtt.:)Ez is egy rejtély,azt hiszem ez egy ilyen nap volt.Utólag mégis azt mondom:kell néha ilyen is.A koncert így is jól sikerült,és ezek szerint felesleges kollégánknak a papír,enélkül is megy a 40 dal:)Ja,és még valami....Életemben először láttam azt,hogy valaki tonhalas pizzát eszik.Csak elképzeltem ezen ízek harmóniáját,és azonnal rá kellett gyújtanom.Feszült lettem,mint a nők a reklámban"azokon a napokon":):)Valószínű hogy velem van a baj,hiszen sokan mondták hogy"ne má'Gabi,ez teljesen finom"én mégis kényszerítettem az agyam,és mondogattam magamban hogy:rántottcsirke-rántottcsirke....De ettől szép az élet,és ezek az esték,mindenki mást szeret.És ez így van jól:)
2010. március 23., kedd
Jó napot mindenkinek!Szombaton letoltuk a bulit a Négy szürkében!Nos....Rozé decije=egy gramm arany.Italhőmérséklet:reggeli vizelet.Egyéb ital hőmérséklet:erősen fagypont alatt,tehát a kis barátaim csak szemlélhették a habzó nedű néhány fajtáját,mert a kívánt márka fogyasztásra sajnos alkalmatlan volt.Közönség:sok barát,néhány lelkes idegen,és egy idős úr,ki mintha a Kopaszkutya című méltán klasszikus filmből lépett volna elő.Enyhén kapatos állapotban kanadai szerződést ígért a zenekarnak,amibe én látatlanban belementem,de csak azzal a kikötéssel,ha a Robbie Williams utánunk játszik az ominózus fesztiválon amit ígért a jóember:):):)Azt gondolom,egyenlőre nem kell kanadai szálláslehetőségek után kutatnunk...Maradunk inkább a környéken,és másodikán Tardoson nagypénteki nagybuli indul a S.A.S pizzériában,azaz a szokott helyen.Már a legutóbbi koncert is nagyon jól sikerült,itt az ideje egy ismétlésnek!Addígra kolléganőnk is talán rendben lesz hangilag,mert a változatosság kedvéért most ő veszett oda csúnyán.Becsületére legyen mondva úgy énekelte le a bulit,mintha semmi baj sem lett volna.Igaz a szünetben odajött hozzám és közölte:ja,amúgy bevérzett a torkom...Mindezt úgy,mintha éppen a borsos tokány hozzávalóit sorolná...Lara Croft-ot megszégyenítő keménység és tartás.Egy fírfiember azt hiszem már a harmadik szám után szipogott volna.Hazafelé pedig Rola szerint majdnem telibevertek egy őzet,de Jedi reflexei ezt a nem kívánt támadást is elhárították:)
Tehát így zárult ez a nap kedves emberek és gyerekek(ahogy Dolák-Saly mondta anno),minden egyebet később.:)
2010. március 18., csütörtök
Jó(bb)reggelt!Ma reggel azt gondoltam,hogy egy kis reklám céljából ígénybe veszem kedvenc közösségi portálunkat,hogy mindenkit emlékeztessek a holnapi Négy szürkés bulinkra.De már tegnap előtt is szerettem volna egy szülinapi üdvözlést elküldeni ...Nem.És nem,és nem.Én nem tudom mi lehet ott a gépházban,de mikor nagy műgonddal az ember bepötyögi a kívánt szöveget,és reményteljes,és mosolygó arccal várja hogy az el is induljon a virtuális világba,megjelenik a sokak által kedvelt lefelé görbült szájú,egyesek szerint jópofa figura.Na,ha ez egyszer-kétszer előfordul,az ok.De ez már annyira idegesítő,hogy itt is erről írok,pedig ezen a lapon nem ez a cél.Csak borzasztó dühös vagyok,nna.Pedig lenne ok a derűre,hiszen a zenekarnak végre van egy szervezője!A hölgy már most nagy lelkesedéssel vetette bele magát a munkába,úgy érzem/érezzük,hogy ez nagyon meg fog látszódni a következő hetekben,hónapokban.Rengeteget fog számítani a jövőben,hogy ha valakinél összefutnak a teendők és az időpontok,különös tekintettel arra,hogy bandánk nagyobb része még mindig cavinton függő.Így relatíve csak a zenére kell koncentrálni.Visszatérve az említett holnapi bulira,tegnap előtt hívott Zolika barátom(aki zorall külsejét kihasználva a jegyet fogja szedni holnap):):),hogy ő ugyan felnézett az említett hely honlapjára,de rólunk szó sincs.Nocsak,hívtam a hölgyet,aki biztosított róla,hogy igen-igen leteremti az oldal szerkesztőjét,mert azért ez nem járja.Na,ehhez képest tegnap még mindig ugyan ez volt a helyzet.Nem is értem,de úgy tűnik naívitásom határtalan.Én azt hittem,hogy ha valamit az ember megbeszél,az úgy van.Hát sajnos nem.Valószínű amúgy,hogy nem a hölgy tehet róla,mert mindvégig nagyon kedves,és készséges volt velem ha beszéltünk.Nem baj,ennek vége,hiszen majd Eszterláncreakció beindul,és az ilyen dolgok elkerülnek minket a későbbiekben,ebben biztos vagyok:):)
Tegnap rákérdeztem Ati barátomnál,hogy is áll az a bizonyos dalszöveg,amit ugye az első hivatalos Relics dalra szánnánk..Hát,lassan halad a lelkem,mert egyrészt ugye jó munkához idő kell,másrészt azt írta tegnap,hogy csak hülyeségek jutnak eszébe,ilyen szavak,mint például disznózsír.Ez a szó meg ugye viszonylag ritkán szerepel magunkfajta zenekarok szövegvilágában:)Bár ha erre építene,akkor egy teljesen egyedi szövegvilágot teremthetne nekünk.Így ez némi imídzsváltással is járna,és a helyi böllérbolt soha nem látott forgalmat bonyolítana minden koncertünk előtt.Magyarul mindenki jól járna,úgyhogy keresek is egy nagykést itthon,hogy bevessem a bulin holnap,mint színpadi díszítő elemet!:):A következő szülinapi bulinkon pedig nemes egyszerűséggel csak kocsonyát osztogatunk pezsgő helyett!:)
Találkozunk holnap este!
2010. március 16., kedd
Napos keddet!(Az van):)Eltelt egy újabb koncert,és nagyon jól sikerült!Szeretnénk itt is megköszönni mindenkinek,hogy sokan eljöttetek!Reméljük az áprilisi buli hasonló hangulatot tartogat számunkra,addigra talán meglesz az első saját dala a zenekarnak,amit természetesen prezentálunk Nektek!:)Nos,ha a vasárnapi bulin csak a Deep Purple klasszikust,a Smoke on the water-t játszottuk volna 4 órán keresztül,az is megállta volna a helyét,ugyanis a sok füst igazán sejtelmes(és felettébb fullasztó)hatást váltott ki a történetből:)Pláne úgy,hogy a technikus urak ezt megfejelték némi gépi szmoggal is:)Ami persze jó dolog,de jómagam speciel könyebben szinkronizáltam volna Darth Vadert,mint hogy így leénekeljünk 4 órát:)De nem panaszkodunk,hiszen ezt teszi a dohányzás,és a rokkfíling:)Szegény Robes a dobok mögött úgy izzadt,mint örömlány a templomban,valószínűnek tartom hogy a másnap otthoni programjuk a nagymosás volt.De azt hiszem hogy ez zenészt,hallgatót,pultost egyaránt megviselt.Érdekes,20 évesen nem ömlött rólam sem a víz ennyire.De a versenysúlyom elhagyása sajnos ezzel jár többek között:)A saját dalra visszatérve...Már készül a szöveg Ati barátunk jóvoltából,és ami eddig megvan belőle,az nagyon ígéretes:)Várjuk már hogy bemutathassuk az említett dalt:)Igaz,ahhoz még nem ártana megírni a zenét is:):)De mivel alkotói válságról nem beszélhetünk,azt hiszem ezzel nem lesz gond:)Aztán egy érdekesség...Egy fiatalember a buli szünetében azzal fordult hozzám,ha eljátszunk egy általa megnevezett dalt a Tankcsapda zenekartól,akkor fizet kétezret....Hm.Hirtelen azon gondolkodtam,hogy euróban értette-e,de minden esetre a kijelentése után úgy dülledt a szemem,mint Gollamé.Mondtam is hogy sztem összekever minket valakikkel,másrészt ha a kért dalt tudja a banda,akkor nagyon szívesen eljátszuk,és ehhez nem kell euro,forint,de még horvát kuna sem.Ezt csak azért írom le,mert ezek fura dolgok,és én utoljára a Zsigmond borozóban tapasztaltam ilyet,ahol a prímás húrjai közé tették a régi ötszázast.Annak ugye hagyománya van,ennek meg......De mindegy,biztos vagyok benne,hogy a kedves illető"nem úgy gondolta",de azért mégis fura.Mindegy,ilyen valószínű lesz még,és majd megpróbálunk felkészülni az ilyen helyzetekre.Mint ahogy szintén a szünetben egy hölgy a Közeli helyeken című dalt kérte,és ezt kissé kurtá-furcsán el is játszottuk:)Láthatóan örült neki,mi pedig ennek.Tehát a lényeg hogy jó volt a hangulat,áprilisban remélhetőleg a saját számmal megspékelve zúzunk újra közösen egy nagyot!
2010. március 14., vasárnap
Szép napot mindenkinek!Ma este tehát Magyar rokk kavalkáddal várunk minden kedves barátunkat,ismerősünket.Természetesen nem indul a nap simán,ahogy megszokhattam ma reggel is Néma Levente stílusában próbáltam kommunikálni.Már nagyon elegem van,pedig betartok minden írott és íratlan szabályt annak érdekében,hogy ez ne így legyen.Úgy tűnik hiába.Tegnap este amúgy Jaky barátomhoz voltam hivatalos,oda is mentünk egy kisebb sereggel:)Rosta Zoli,Dodi,Kopasz.Természetesen szokás szerint világmegváltás volt a téma,és miután Mesti barátom megjelent,akkor már éreztem hogy minimum a dns lánc megfejtése is várható,ha még elfogyasztunk egy üveg vereset.De én igen szolidan rokkoltam,tekintve hogy ma este nagy móka várható.Erre tessék.Az egész Relics már azt fogja hinni,hogy direkt csinálom hogy folyton beteg vagyok:):)De nagyon remélem hogy a délutáni pakolásra alábbhagy ez a rohadt tájfun,mert a délelőtti boltlátogatásom után elfújt a szél Bokodig meg vissza,és az sem tartott meg hogy kb 6 és fél mázsányi tartós élelmiszer lapult a nejlontacskóban.Borzalom...Talán estére kiderül az ég is,mert ez a szín csak az öngyilkosoknak ideális.Ennyit a sirámokról,nézzük a pozitívumokat!:)Kizárólag Magyar dalokból álló műsorunk hossza egy perccel sem kevesebb mint a szokásos.A minap össze is lett írva,hogy hol tartunk repertoár ügyileg.Hatvan valahány dal van,ez már igen bíztató!Aztán ami még nagyon jó,hogy ma már nincs semmiféle létszámstop a bulin,a hivatalos nézőszám akár 275 fő is lehet,úgyhogy gyerünk mindenki!:)Jövő 7-en pedig irány a Négy szürke Budapesten!A ma esti buli után természetesen beszámolok róla hogyan sikerült!További szépet!
2010. március 7., vasárnap
Üdv mindenkinek!Először is szeretném megköszönni mindenkinek a jókívánságokat 18-ik születésnapom alkalmából!Végre kapok személyi igazolványt is:):)Bízom benne hogy a lendület mindenkiben tartósítja magát,és 14-én picit késve,de szórakozunk egyet közösen!Amikor is Magyar est veszi kezdetét a The Saloon-ban!Megpróbálunk a közelgő ünnepre való tekintettel kizárólag hazai dalokat előszedni,van bőséggel ha minden igaz,és amúgy sem árt frissítenünk a repertoárt.Nem,azért a Király slágerei még nem lesznek hallhatóak(Mesti barátunk nagy bánatára),és valószínű hogy a szomorú szamuráj sem nálunk kezdi meg második országhódító hadjáratát(az első is felmérhetetlen károkat okozott az ország általános lelkiállapotában).Hanem előszedünk már néhányszor játszott igazi Magyar klasszikus rock dalt,tehát a hazait választjuk:):)Létszámlimit már NEM várható a bulin,azaz bátran gyertek!Én is megyek,még kérek kávét,mert a vérnyomásom még a Schwarzwald Klinik nevű egészségügyi központban is orvosi csodának minősülne,hiszen körül-belül 40/12.Jó pihenést mindenkinek,találkozunk 14-én!
2010. március 2., kedd
Jó napokat!Először is azzal kezdeném,hogy nagyon örülünk Juci és Márton olvasói felbukkanásának:)Gyarapodunk szépen:)És ami még lényeges,hogy Krisztus után 2010 márciusában végre a zenekar Budapest meghódítását tervezi.Ami persze erős túlzás,de nagyon örülünk a lehetőségnek,tekintve hogy nehéz Bp-en emberi körülmények között koncertet lebonyolítani.A feltételrendszer nem mindenhol EU komfort,így duplán örülünk.Egyszer már játszottunk az egyik felkapott szórakozóhelyen,de az olyan rég volt,hogy talán a múzeumi levéltár segíségével sikerülne csak emlékezni.Bízunk benne,hogy a következő buli(k) között nem megy le két foci vb,mert ez esetben kb az ötödik buli előtt már lesnénk a postást,hogy mikor hozza a nyugdíjat:)Az meglehetősen kellemetlen lenne.Egy jó kezdés remélhetőleg folytatást jelentene,éppen ezért minden kedves barátunkat sok-sok szeretettel várjuk erre az ominózus bulira(is)!!Természetesen az időpont közeledtével megbombázunk mindenkit szívélyes és csalogató üzenetekkel!:)Azután a Jóisten kegyeire bízzuk magunkat,és bízunk a sikeres debütálásban!Én kifelé tartok infulenziámból(ahogy egy ismerős néni mondta anno),kollegína pedig köszöni szépen,nem kap el semmilyen nyavaját.:)A többiek is kemény gyerekek,csak én voltam ilyen nyamvadt,hogy ennyi ideíg le bírt karatézni a gümőkor.De már minden ok,és 14-én a The Saloon-ban,majd 20-án Budapesten a Négy szürkében(Margit krt 60)várunk mindenkit!
Legyetek rosszak,ne nézzetek tv-t!:):)
2010. február 28., vasárnap
Szípsíges hétfőt!Tegnap kaptam a hírt,hogy Rolabácsi összevágta az új promóciós anyagunkat,amit ezúton is a kedves mindenki figyelmébe ajánlanék!Ezzel már valószínű,hogy még több helyre eljutunk a bandával,mert eddig nem tudtunk szolgálni nagyon ilyesmivel,ha netán kérték.Néhány helyen kérdezték hogy mégis,milyen ez a zenekar,és meg úgy voltam,ahogy az egyszeri ember.Próbáltam lerajzolni egy focimeccset:)És ugye erre mondja a tulajbácsi(néni),hogy messziről jött ember,azt mond amit akar:)Ez jelentem megszünt,innentől kezdve minden kedves érdeklődő meggyőződhet a saját szemével zenekarunk formájáról.Várjuk a tavaszt,a szabadtéri bulikat,ami füstmentes rákendrollal kecsegtet.Reméljük szeretett városunk is megértő lesz,és nem úgy tellik el a nyár,hogy halkítsdmánlemer'főjelentelek!:)
Alakulnak a bulidátumok is,rendszeres jelentést itt is prezentálunk minden kedves olvasónknak.Meg persze a közösségi portálon is,ahol egyre több a "csendélet bojlerral"című otthon,telefonnal készített fotó,mely rendszeresen vérhas tüneteket produkál a röhögés miatt,gondolom nemcsak nekem:)A zenekarnak is kéne ilyen jellegű fotósorozat,ezt az álmot már régóta dédelgetem magamban:)Nézzük csak....Például a bandát beállítjuk egy húsfüstölőbe,és beállunk metálban,ördögszarvakat mutatunk kézzel,a háttérben pedig lóg néhány oldal szalonna,s kolbász.Meat metal.Így megvan a stílusunk is,ha netán megkérdezik.Különben is fontos ez,hiszen a zenekar tervezi az első saját szám legyártását.És mint tudjuk,image nélkül ez mit sem érne!:)Ha készen lesz az említett nóta,visszatérünk a történetre:)És ha lehet rögzítjük is azon nyomban.Stresszmentes napot mindenkinek!
2010. február 24., szerda
Szép napot!Tegnap előtt megtörtént az első próba az új,fűtött termünkben!Borzasztó furcsa volt hogy nem pufajkában nyomjuk a rokkot,eleinte nem is tudtam hol vagyunk:)Aztán csak megvilágosodtam...Miután Rola összerakta a motyót,meg kellett állapítanunk,hogy egy énekeskifutó építése most nem aktuális:)Körül-belül 17 cm a mozgástere minden kedves kollégának,és ha netán valaki lapoz egyet a szövegkönyvben,akkor azzal a mozdulattal tarkón nyesi a másikat.Azt hiszem,hogy hangszerek nélkül mostanság kényelmesebb lenne a próba.:)Tehát a zenekar ének együtessé válása igazán most lett csak égetően fontos:)Egy dobbantót azért be kell szerezni,hogy Robes ki tudjon jutni dobok mögül ha dohányozni szeretne,vagy netán hazajutni.Ezeknek fejében nem meglepő,ha a méretek hatására a mikrofonok hangos tíltakozást rendeztek,vísítottak mint 1985-ben az a disznó,amit nagypapámék segítettek át a másvilágra.Úgyhogy hangerő vissza,kellemes unplugged hatás,tehát ultra soft metál:)Viszont ha a terveinket nézem,akkor az igazi kihívás adott,hiszen néhanapján bővülünk majd már ami a létszámot illeti.Sebaj,majd Pipacstól szerzünk urh-s mikrofont,és a csapat egyik fele szépen besírja magát a portára,és onnan nyomja a metált,mi pedig ablakon keresztül számolunk be,pontosan indítandó a dal.Kvázi nincs lehetetlen:)Azért örültünk volna,ha netán 2 méterrel szélesebb a terem,de ugye szegény ember vízzel főz:)A tervek a lényeges dolgok,amiből most van elég.Vagy így,vagy úgy, de megoldjuk.Aztán amikor madárcsicsergős tavasz virrad ránk,akkor szépen visszacuccolunk.Ja,igen!Március 14-én pedig újra buli a The Saloon-ban!Vasárnapi koncert lesz,de ugye semmi baj,mert másnap pihi van mindenkinek!Úgyhogy gyertek szórakozni:)
2010. február 21., vasárnap
Szép napot!Eltelt ez a koncert is,méghozzás nagyon jó vot!!!Volt együtténeklés,visszataps,minden ami kell egy jó bulihoz.Szép számmal voltak is,tehát valóban oltári jó hangulat kerekedett.Felvezetésképpen a zenekar a megérkezés és kipakolás után azonnal belélegzett körül-belül 8 pizzát(ez nem igaz ám,annyit nem,de finom ott a pizza nagyon:))Jómagam nem nagyon szeretek enni buláj előtt,mert az esetleges mellékhatásokkal számolni kell így 30 felett:):):)Egy szeletet elkunyeráltam Rolától,és ennyivel le is tudtam az evést.Beszélgettünk filmekről,és hasonlók,szval nagyon kis családias volt a felvezetés.Aztán mire elkezdődött a koncert régi ismerősök,cimborák felbukkanásának örülhettem:)Ez szintén átsegített a horpadt állapotomon,arról nem beszélve hogy Pusi már minden előzetes megbeszélés nélkül tudja mikor kell besegíteni a gyengébb láncszemnek,azaz nekem:):)Tehát álarcosbál volt eredetileg,de ha jól emléxem,akkor egy macskanőt,és két ördögszarvas hölgyet láttunk.Elhanyagolható maszkmennyiség,nna.Mindenki más hétvégi,koncertlátogató embernek öltözött:):)Azt hittük,hogy legalább néhány Harry Potter-t,vagy transformerst láthatunk,de csalódnunk kellett..Tulajbácsi barátom kérdezte is hogy hol vannak a zenekari show elemek,erre mondtam neki hogy másképpen fésültem a hajamat,nem látod???:):)Én meg a fésű,mi?Na mindegy...:)Mi maradtunk az egyen Relics pólónál,ami egy ideje bevált.(pont 2 hete:):))Arra azért kíváncsi lennék,hogy ha mondjuk beöltöznénk birodalmi rohamosztagosoknak,abban a Robes hogy dobolná el a Good luck-ot??:):)
2010. február 17., szerda
Szebb napot!Vajákos-piócás ember kerestetik!Szeretném ha szombatra rendbejönnék,mert ez már agyrém kérem.Ma tea+citrom,4000000 mg c vitamin,sós vízzel gargalizálás,kalmopirin,és hempergés.Életem párja vett a patikában lándzsás utifű szirupot.Miután megkóstóltam,mondtam neki hogy oda többet ne menjen,hiszen átverték.Ugyanis ez nem az ami rá van írva,hanem igazságszérum.Komolyan mondom,ezzel vallatni lehetne,annyira rossz.Én meg elkényeztetett duci szemüveges kisfiú lévén nem vagyok hajlandó meginni belőle egy stampedlit sem.Tehát egyéb gyógymódokhoz folyamodnék,ha lenne.Példának okáért jelenleg citrommal már ki lehet üldözni európából,és a kálcium pezsgőtabletta puszta említésétől is hab folyik a szám szélén...Lassan el lesz könyvelve a zenekar úgy hogy: a négy jóvágású,meg a néma szemüveges.Nagyon idegesítő,ezért sír-rí a szám.De töretlenül hiszem hogy javulni fog a helyzet.Optimista-Pista bejegyzését olvashattátok kedves gyerekek,szép napot mindenkinek!
Ja,szombaton jönni!!:)
Üdv!Ma valószínű hogy a szófosás vírust is előállította a szervezetem,vagy csak a lázam magas még:)Szombaton ahogy már írtam,Tardoson farsangi bulit csinálunk.Azt mondta a tulajdonosbácsi,hogy a zenekarnak is be kell öltöznie.Juj.Egyből gondolkodtam is,hogy a szép egyen Relics pólón kívűl mi az,ami jól állna a zenekarnak?Részemről adott a dolog,Jaky Barátomnak van egy piros-citromsárga-zöld színű jamaicai sapkája,amire raszta tincsek vannak erősítve.Számomra ez roppant vonzó,testsúlyom és ez a klobuk azonnal feljogosít egy Bob Marley,vagy egy Inner Circle dal azonnali repertoárba követelésére.:)Bedbojsz-bedbojsz-vácsigonádúindökápforjúúú:)A többiekkel vagyok zavarban,nekik még nem is mondtam ezt a beöltözősdit.Inkább a jelenlegi repertoárunkat hívnám segítségül.Pusinak mindjárt ott a Neoton Kék korszak című dala.Ha valaki szerezne szombatra egy olyan iszonyú,könnyfakasztó színű elasztik nadrágot,mellé aerobic zoknit(csíkosat please),akkor már meg is vagyunk,hiszen a felső az egyen és megkerülhetetlen!:)Robesunk nagy LGT fan,ezért javasolni fogok egy kezdeti hortobágyi golyóálló nadrágot(dzsörzé típusút),ehhez egy klasszikus barna 3 csattos szandált.Olivér könnyen van,hiszen Robihoz hasonlóan ülve bazsevál,őt is csak a szünetben lehetne megcsodálni.De mivel szünet lesz,a következőre gondoltam.Ő nagyon ért az elektronikus zenékhez(is),és ehhez szerintem elengedhetetlen jelzés egy ezüstszínű válltöméses öltönyfelső.(alatta neki is kötelező Relics póló)Körül-belül derékig érő,mellé nadrágnak egy manapság újra divat senior(vagy puma)típusú retró mackóalsó,gumirögzítővel a talpán.(tudjátok az,ami azért van hogy fel ne csússzon a mackóalsó amikor veszi fel az ember:):)Lábbelinek alföldi papucs.(emléxik még valaki arra?:):))Rola régi bandája az Empyema(remélem jól írtam le)régebbi világát idézhetné fel dizájnával,vegyítve egy kicsit a stílusokat:bandana a fejre,piramis szegecses műbör dzseki,(rokkzeke,lehetőleg sátánkereszt legyen kirakva a szegecsből)nadrágként jóféle klasszikus, anno lengyel piacon beszerezhető suhogós,kékeszöld,enyhén fénylő melegítőalső.(ezt hordták 89-90-körül az"itt a piros,hol a piros"-t meghonosító polgártársaink.Lábbeli:makkos-fityegős,vagy saválló bakancs.Mivel technikus kollégáink,Dudlák és Bufy nem tartanak most velünk(áruló banda,tekergetik a lemezjátszót egyik jobbra,másik balra),ők megússzák ezt a felejthetetlen estét.De először is ezt valahogy el kellene mondanom a bandának.Nehéz lesz,de az erő velem van,és bízom társaim nyitottságában,és toleranciaküszöbük kitolódásában.:):)Ha ezek után netán busómaszkban lennék jelen a bulin,az két dolgot jelenthet:vagy még bónuszként azt magamra aggadtam,vagy az ötleteimet úgy honorálta a zenekar,hogy nagyon elverték a számat.:)Reméljük nem kapok ki az ötletelésért,és valószínű hogy marad simán a Relics póló,de azért jó bulinak tűnt elképzelni ezt a csapatot íly mámorítóan különleges göncökben!:):):)Szval ahogy szokta volt mondani Bandi Barát:gyere-gyere!Mármint szombatóóóón!
2010. február 16., kedd
Jó reggelt!Tegnap Gabika elkezdett komolyan dolgozni,és az egyik videómegosztót újfent ellepték a Relics koncert részletek.Igen,az 5 éves,vendégeses,közösenéneklős,éstáncolós dalokról van szó.Néha a hangminőség hagy némi kívánnivalót maga után,de ugye pici helyen az ember ne akarjon Metallica-Fekete lemez színtű hangzást rögzíteni:)Itt a hangulat a lényeg,ami hallhatóan igen rendben van,néha azt sem tudjuk most éppen ki énekel,szájrólolvasás a megoldás.Érdekes volt egy régi Facer dalt elővenni,hallhatóan sokan emlékeztek tisztán a szövegre:)Kopasz barátom(és volt kollégám az említett zenekarban)is láthatóan teljes átéléssel zúzta a metált:):)Jó érzés volt,nna:)Márk(IstvánakirályésJózefAttilaannófőszereplője)szintén odatette magát,és meg kellett állapítani,hogy ő is olyan mint x éve.Sajnos Márk az egyik sarokban állt,én pedig a másikban,ami valahol nem volt baj,hiszen tekintve hogy én akkora vagyok mint Csavardi Samu(széltében is),ő meg mint Darth Vader.Úgyhogy a közös headbangelés elmaradt,de annyi baj legyen:)Évi hangjára nincs is nagyon jelző,fantasztikusan énekelt,mint mindig.Döbbenet hogy egy ekkora lányból hogy jöhet ki ilyen hang... Mesti barátunk is vaskos mosolyok között énekelt és gitározott,Olcsó volt a vígasz,és igen jó volt közösen zúzni vele:):):)Lénike a megbízhatóság mintapéldánya,neki minden körülmények között ugyanúgy szólal meg a bőgő a kezében,ő is átszellemült a rokkban:):)Kollegínánkról kell még írnom egynéhány sort,mert néha átment metál lédibe,olyan hangok jöttek ki belőle(jó értelemben),amit én azóta nem hallottam amióta együtt muzsikálunk...:)Tehát itt is szeretnénk még egyszer megköszönni mindenkinek,a vendégeknek,a supportospólós technikai személyzetnek,és természetesen a kedves közönségnek ezt a bulit!Hamarosan jön a következő Tatai buláj,de addig is szombaton Tardos-S.A.S pizzéria-farsangos-álarcoskodós buli.Este 10-től!Erős az esély,hogy művésznőnk szólóestje lesz újfent,elnézve az állapotomat,hallva a hangomat.Ettől függetlenül gyertek el!:)És kackatikacc,ugye Robes?:):)
2010. február 15., hétfő
Szép napot!A legutóbbi bejegyzést úgy fejeztem be,hogy ha javul a mentális és fizikai állapotom,azonnal egy bővebb beszámolót írok a buliról.Hát ez nem jött össze,mert éjjel már újfent tiszta láz lettem,nem gáz,végül is csak 3,5 hete tart ez nálam..Imádom a havat,a jeges szelet,a jégpálya színtű járdákat,Magyarország:én így szeretlek.Pláne úgy hogy szombaton Tardoson lesz jelenésünk egy farsangi buli kedvéért.Bízom benne,hogy a piros jelzést is megnyerjük újra,ahogy ez lenni szokott,és ahogy erről már fél oldalakat írtam...Szval hétvégén még vodka-narancs,tegnap már kalmopirin.Ez is,az is jó valamire....Ami viszont fontos,hogy átcuccoltunk új,fűtött,ámde igen kicsiny új termünkbe!Sebaj,legalább nem kell négymillió wattal próbálnunk,és elég egyszer leírni a dalszerkezeteket,mert a terem bármely pontjára tesszük a papírost,azt mindenki látja,még ha bármely kolléga háta mögé kerül is:):)Szval nem túl nagy,viszont pólóban is tudunk próbálni:)Ez azért nagy szó,pláne ha belegondolunk abba,hogy a régi terem körül-belül május közepére lesz elfogadható hőmérsékletű(monjuk plusz 10 fok).Én a magam részéről már csak egy kis enyhülésért fohászkodom,nagyon megjártam idén ezzel a hideggel...Na a buli....Nagy bajok voltak ezzel a létszámstoppal,nálam(és másnál is)rendesen rányomta a bélyegét a buli elejére.Mert ugye inkább úgy játszik az ember,hogy olajos hal módjára szorosan vagyunk,mintsem hogy ne férjen be mindenki.Abban egyetértettünk,hogy ez még egyszer nem fordulhat elő.És az, hogy a zenekar nem tehetett erről,az sem vígasztal minket,mert a legjobbat akartuk nyújtani,és MINDENKIVEL együtt szerettünk volna szórakozni,aki kíváncsi a zenekarra.Abban bízunk,hogy legközelebb(március 14-én)már össznépi banzájt csapunk!Rajtunk újfent nem fog múlni!És persze jó lenne,ha a nyáron lenne újra olyan hely,ahol szabadtéren,mondhatni idilli környezetben lehetne naaaagy bulikat csapni.(tudjuk jól melyik helyről beszélünk)És végül az esésem,mert ugye most sem úsztam meg fizikai fájdalom nélkül az estét.Történt ugye,hogy kipakoltunk mindent a teremnél,és én jó magyar virtussal közlekedtem lefelé a lépcsőn.Ahol még minden rendben volt.Aztán ahogy leléptem róla,azonnal a téli olimpián voltam,csak sítalp nem volt rajtam...Ennek eredményeképpen egy susógós hang kíséretében kiment az egyik lábam,majd a másik is(itt már bajok voltak),és előrezuhantam.Körül-belül négy és fél métert siklottam hason,és Robes ugrott oda hogy felsegítsen mint egy öregembert,és nem nevetett rajtam,mert először is arccal tompítottam esés után,és ezáltal elsőre felmérhetetlennek tűnt a kár.:)De persze semmi baj sem volt,csak a lábam bánta kicsit.Nagyobb baj sosem legyen,a többi nehézséget csak átvészeljük.Előre,és Tardoson szombaton(az előrejelzés szerint plusz fokokban)odacsapunk!Várunk mindenkit!
2010. február 14., vasárnap
Jó,és szép napot mindenkinek!Jelentjük alássan:megvolt az öt éves szülinapi buli.Köszönjük mindenkinek,aki ott volt,és végigénekelte-táncolta a bulit!Aki nem fért be...Hát,nagyon sajnáljuk,de nem a zenekar dönt arról,hogy mekkora a hely befogadóképessége.És nem is az üzemeltető,és ugye a nyílvánvalóan várható ellenörzés szabott gátat a mennyiségnek.Tehát nagyon reméljük,hogy ezt mindenki megérti,és legközelebb már limitálás nélküli bulin vehetünk részt együtt.
A koncert fantasztikus volt,minden kedves vendégünk kitett magáért,a"színpadon"is,és a közönség soraiban is.Kollegínánk jópárszor takarékoskodhatott a hangjával,jómagam is spórolhattam eleget,hiszen hihetetlen segítségek érkeztek kedves közönségünk részéről:)Ez már hangulat volt kérem:)A régi zenészbarátok megjelenése pedig igazán különlegessé varázsolták az estét!Hihetetlen jó érzés volt velük együtt zenélni mindannyiunknak.A hang és fénytechnika is nagyon rendben volt,ugye ez is egy nagyon fontos része a bulinak...Akkor ennyit egyenlőre a hivatalos helyzetjelentésről.:)Bővebb koncert,és előzmény-utózmény beszámoló alakul,de előtte muszáj on-ra állítanom az agyamat,mert még abszolúte off-on van....
2010. február 11., csütörtök
Visszaszámlálás on.Tegnap este elvégeztük az utsó simításokat a szombati buli előtt,már ami a zenei részeket illeti.Aztán holnap először is logisztika-anyagmozgatás ,majd kinek mi.Dauer,körömfestés(ezek a technikusok...,hm:):)),evés-ivás,pihi,azaz készülődés.Van ebben valami gyermeki báj,különösen úgy hogy változatlanul ömlik az égi áldás fehér pötty formájában,így szeret a magyar hangfalakat cibálni,nna!Ez mondjuk még hagyján,én a jó oldalát nézem:eshetne savas eső is.Holnap pedig pontban este 10-kor elkezdődik az,amire készülünk hónapok óta.Tényleg szeretnénk ha egy igazán emlékezetes buli legyen,olyan amiről még sokáíg fognak beszélni szigorúan pozitív előjellel.Mi megteszünk mindent,hát ti??:)
Marci barátunk megjelenése eme oldalon pedig a bűvös 7-es szám elérését jelenti,ami egy jel.Én már csak tudom,hiszen rendbejöttem.Mondták a hangok.....:)
Sziszó,Zsolty,end meni mór,ómájgád:)Csak kapkodom a fejem.Hiába,lassan a liverpooli gombafejüek táborához hasonlítható csak a zenekari baráti köre...:)Örülünk változatlanul.:)Ma össznépi próba lesz a zenekarral,tehát a vendégeink nagyrészével csiszolódunk össze.Érdekes lesz,nagyon várjuk.Leszámítva az unos-úntalan emlegetett helyi északi sarkot.Rolabácsi a fűtőember(és basszusművész) beáldozta magát,és délután már begyujt a két nem túl nagyteljesítményű ventillátorral.Kb fél 4 körül.Az azt jelenti,hogy körül-belül este 10-re már kesztyű nélkül gitározhat,billentyűzhet,stb a dolgozó.Ez az ami igazán feldob:):)Ígéretet kaptunk egy fűtött teremre,álmaimban néha kísért ez a látkép,hogy pólóban,plusz maximum egy ingben teheti a dolgát minden szorgos kis zenészpajtás.De egyenlőre marad az orosz tajga téli hangulata.
És persze nem írom le,hogy szombaton buli van,méghozzá az 5 éves szülinapi buli.Dehogy írom....:)
2010. február 8., hétfő
Növekszik.Mármint az olvasottság:)Egy Stülp nevű egyén is feliratkozott a rendszeres olvasóink közé.Bizarr neve ellénére úgy érzem ismerős emberről beszélhetünk.:)Nagy öröm ez kicsi zenekarunknak.Ha jól látom lassan elérjük a bűvös 5-ös számot,és akkor nincs kecmec.Ez már kérem tömeghisztéria.Hát még ha kicsit fejlesztünk,és fotók is felkerülnek!:)Lassan eljő az idő,mikor már a tagok kedvenc főzelékére vonatkozó leírások is megjelennek,hiába:a fontos-pontos infó szükségességét ugye nem kell ecsetelni:):)
De addig is visszaereszkedünk a földre,és nyomjuk a rokkot,hiszen ez a fontos.A többit majd később.Uhh,majdnem elfelejtettem:13-a,szombat,The Saloon,22.00-óra.Csak azért, mert még soha sem mondtuk el nekik drágaszág....:):)
2010. február 5., péntek
Szép estét!A mai nap szintén a jubileumi buli bűvkörében telt.Elektronikus úton megvitattuk az ügyes-bajos dolgokat,hogy minden a lehető legjobban menjen majd.Szinte már közhely,de valóban nagyon készülünk a 13-ra.Vendégeinkkel a próbák egy részén már túlvagyunk,de még messze nincs vége.De hát szeressük csinyányi:)Aztán azon is gondolkodtam,hogy ugye születésnapi koncertünk lévén mi az amit a zenekar tagsága kedvel.Gondoltam én is meglephetném a társakat kis ajándékokkal.Aztán osztottam szoroztam,és rádöbbentem a szörnyű valóságra.Nem fog menni.:)Lássuk csak..Van ugye egy db dobos ember.Ő szeret enni.A disznóhús kilója riasztó árat mutat,tehát ez kilőve,marad a rántott párizsi.Továbbá van egy billentyűsünk.Az ő kedvelt dolgai közé különböző kütyük tartoznak,kilója kb 43.000 huf.Asszem itt is más lesz.Mozijegy,vagy puding.Basszerkolléga meglepetésével színtén gondban vagyok,de gondolom egy jó effektnek örülne.De nem fog,mert arra sincs menázsi:)Így hát mentő ötletnek egy gyorséttermi kupon ünnepélyes átadására voksolnék,már ha szerény ajándékom nem veri ki a biztosítékot:):)És ami a legegyszerűbb feladat,a kollegína.Csokoládé,csokoládé,és csokoládé.Ugyanez vonatkozik a zenekar kötelékébe tartozó többi hölgyre is.A technikus urak ellátmánya egyszerű lesz,sör,bor,whiskey...A sorrend borulhat:)Én szerény,visszafogott ember lévén beérem egy rekesz Jack Daniel's-el.:):)
Hogy egy kicsit a szakmai részről is beszéljek,jópár dalt most először fog hallani a kedves közönségünk.Ebben a formában:).....Ezen kívűl Tibor Barátunknak köszönhetően a zenekar jelentős design javuláson ment keresztül.:)Tomi,és Patesz hathatós közreműködésével.
Reméljük sokan leszünk az ominózus napon,és mindenki jól fogja magát érezni!
2010. január 31., vasárnap
Tegnap eljutottunk Tarjánba,így félelmeink hála'Istennek alaptalanok voltak.Jobb útviszonyok vártak minket,mint amire számítottunk.A koncert másnapján is csak azt tudjuk mondani,amit tegnap:nagyon jó helyen,és nagyon kedves embereknek játszottunk.Ezen kívűl nagyon kedves személyzet is emeli a hely színvonalát.Köszönjük nekik is!A koncert technikailag is újfent jó lett vona,ha én:1-nem szakítok újfent d-húrt,2-nem koordinálhatatlan a hangom(köszönjük h1n1),3-ha ezt elfogadom,és kollegínánkra bízom dalaink oroszlánrészét.De nem,a"nincsénnekemmásemmibajomse"kijelentés nyert.A zenekar természetesen áthidalta ezt a problémát(is),ügyesek ezek a gyárékék,nna:):)Szóval nagyon jól éreztük magunkat,viszont a kései(korai?)hazaérkezésünk utáni kedvenc kipakolós játékánál technikai K.O-val győzött a hideg.(mármint nem is az utcán,hanem a Grönland jellegű próbatermünkben.Nem lennénk meglepve,ha legközelebbi próba előtt egy kisebb rozmárcsoport zárná el a bejáratot előlünk,annyira hideg van)Hát igen,az ember hajnali fél ötkor másképp reagál a mínusz 10-15 fokra,mint mondjuk kora délután.De sebaj,megszoktuk már, a zenekar egyik tagja sem nevelkedett svájci magáníntézetben.:)
Mindenkinek szép hétvége maradványt,a következő bulikról természetesen továbbra is jelzünk mindenkinek időben!
2010. január 29., péntek
Jó reggelt mindenkinek!Ahogy már lekörmöltem,ma lesz a zenekar debütálása a Holló nevű helyen.Természetesen az időjósok már előre jelezték,hogy most sem számíthatunk kritikus uv sugárzásra,a hó megint jön,tehát a strandlabdák otthon maradhatnak.Amikor a zenekar a hegyek felé veszi az irányt,azonnal szibériai vsizontagságokkal kell szembenéznie.Én felvetettem,hogy menjünk inkább Mória bányái felé,mert félő hogy legyőz minket a hegy:):)
Azért optimizmusom még töretlen,és ha afrikai gyilkos méhek és orkok nem keresztezik az utunkat,még az is lehet hogy épségben megérkezünk.:)Természetesen ennyire nem rossz a helyzet,csak a hó mindig kivár,egészen addig,amig épp útra nem kelünk.:)
Sebaj,Fefe barátunk kistehergépjárműje bivaly egy jószág,úgyhogy este indulás.Reméljük sokan leszünk!
2010. január 26., kedd
Szép napot!Szombaton a zenekar tarján felé veszi az irányt,ahol a Holló nevű helyen próbáljuk meg a rokktérítést.Egyikünk sem járt még eme helyen,így dupla feladat vár ránk,de szeretjük az ilyen helyzeteket(is).Reméljük addigra kikecmergek a malacnáthámból,és újra állva tudom játszani a rákenróllt!:)A legutóbbi buli ebből a szempontból rettenetes volt,de kollegínánk megmentette a banda seggét attól,hogy lemondjuk a bulit.Addig is a tea-méz-acc-kalcium-c vitamin kombóra esküszöm,s nem a rocker italokra.Szégyellem is magam,nehogy Artur barátom vissza vegye a rocker igazolványomat:)Erre reméljük nem kerül sor,ellenben egy jó bulira igen:22.30-kor indul a rokksó.Mivel ez a blog a Rolling Stones-éval vetekszik látogatottság tekintetében,így megkérek minden kedves rendszeres olvasót(Ádi,Boján),hogy adja hírűl a világnak a szombati támadást is!:)
És nem győzzük hangsúlyozni:február 13-án az alumínium lakodalmát üli a zenekar!5 év nagy idő.
Ezt a The Saloonban borzasztóan meg fogjuk ünnepelni!
Tehát találkozunk szombaton tarjánban!
2010. január 23., szombat
Azt hiszem,a mai koncertre a "rendhagyó"jelző a legalkalmasabb.Tekintve hogy a hangom olyan mint egy gramofonnal lejátszott deguürülék.Így kiforratlan,lázadó,enyhén mutáló csodaorgánumomat nem élvezheti senki.(Néhányan most pezsgőt bontanak,és utcabálra invitálnak minden szomszédot,dacolva a januári hideggel.:):))Ma este Pusi művésznő szórakoztat mindenkit(minket is),és ez így van jól...Kemény menet lesz,de mint tudjuk,a rokk konzervál és gyógyít.Egy újabb vizsga...:)De pont móóóóóóóóst??????
2010. január 19., kedd
Üdvözlet!Ezen a héten eldőlt(reméljük véglegesen),hogy az idei Víz-zene-virág fesztiválon játszik a zenekar!Az ominózus bulira pénteki nap kerül majd sor,este 11-től- 01-ig.Azt mondanunk sem kell hogy nagyon várjuk,mert a 2008-as szintén Víz-zenés koncertünk volt az eddigi námber ván.:):)Sajnos a 2009-es évi kimaradt,de ha minden jól megy,akkor az idein nagy bulit csapunk!
Dolgozunk rendületlenül,sok érdekes dalt készítünk addigra.(Allah Pugacsova slágerei felbukkanására azért viszonylag kevés az esély):))
Szép napot!
2010. január 18., hétfő
Újfent szép napot mindenkinek!
A zenekar videói átkerültek a Magamról rovatba,a továbbiakban ott is meg lehet tekinteni őket!
Más...Szombaton Tatabányán játszik a zenekar a Bárka nevű igen jóféle vendéglátóipari egységben.
A hely nagyon rendben van,érdemes eljönni,mi ott leszünk az tuti:)A legutóbbi buli előtt már egy héttel elkelt az összes asztal,tehát érdemes foglalni.(Esetleg ha valaki így cselekszik,a zenekarnak is foglaltasson egyet,please:))22.00-kor kezdődik a rokkbál,gyertek jó sokan!
2010. január 17., vasárnap
Néhány infó a szülinapi bulinkról!
Naaagy bulira készülünk február 13-án!Lesz sok-sok vendégünk,akikkel érdekes és jó dalokat fogunk közösen előadni!Így (is) szertnénk Nektek megköszönni ezt az 5 évet,a sok tapsot és bíztatást, amit kaptunk.Reméljük mindenki jól fogja magát érezni,mi mindent megteszünk ezért:)
Éjfélkor pedig meglepi várható,köszönhetően egy jóbarátunknak,aki ebben(is) sokat segít.Addig gőzerővel dolgozunk,és megpróbáljuk teljesíteni azt a célt,amit kitűztünk magunk elé.
Közben amíg még ez az oldal gyermekcipőben jár,érdemes rápillantani a youtube-ra,és beírni azt hogy Relics zenekar. Rolának és Kisgyereknek köszönhetően van vagy 9 videó a csapatról.Jó szórakozást!
No,az első lépés megtétele után örömmel tapasztaltam,hogy az informatikai felkészültségem túlmutat a gép ki,illetve bekapcsolásánál.Ilyen hétfő reggelről álmodik minden hozzám hasonló technikai analfabéta:):)Miután kiőrjöngtem magam a gyönyörtől, ideje idepötyögni azt is,ami miatt alapvetően létrejött ez a blog.Tehát:A Relics zenekart január-februárban a következő helyeken csíphetitek el:Jan.23-a-T.bánya,Bárka(Start:22.00h)
Jan.30-Tarján-A Holló(Start:22.30h)
Feb.13-Tata-The Saloon(5 éves szülinapi buli!!)Start:22.00h
Feb.20-Tardos-S.A.S pizzéria(start:22.00h)
Blogunk fejlesztése folyamatos lesz,ahogy az idő és a technika engedi:)
Szép hetet mindenkinek,jövünk ahogy tudunk!
Apa!Kezdődik!
Hahó mindenki!2010-től a RELICS zenekar ügyes-bajos dolgait,koncert beharangozóit,itt fogjuk Nektek prezentálni kicsit bővebben a megszokottnál.Lesznek majd videók,képek,és minden más, ami érdekes lehet.Tehát akkor előre...!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)