2010. február 24., szerda

Szép napot!Tegnap előtt megtörtént az első próba az új,fűtött termünkben!Borzasztó furcsa volt hogy nem pufajkában nyomjuk a rokkot,eleinte nem is tudtam hol vagyunk:)Aztán csak megvilágosodtam...Miután Rola összerakta a motyót,meg kellett állapítanunk,hogy egy énekeskifutó építése most nem aktuális:)Körül-belül 17 cm a mozgástere minden kedves kollégának,és ha netán valaki lapoz egyet a szövegkönyvben,akkor azzal a mozdulattal tarkón nyesi a másikat.Azt hiszem,hogy hangszerek nélkül mostanság kényelmesebb lenne a próba.:)Tehát a zenekar ének együtessé válása igazán most lett csak égetően fontos:)Egy dobbantót azért be kell szerezni,hogy Robes ki tudjon jutni dobok mögül ha dohányozni szeretne,vagy netán hazajutni.Ezeknek fejében nem meglepő,ha a méretek hatására a mikrofonok hangos tíltakozást rendeztek,vísítottak mint 1985-ben az a disznó,amit nagypapámék segítettek át a másvilágra.Úgyhogy hangerő vissza,kellemes unplugged hatás,tehát ultra soft metál:)Viszont ha a terveinket nézem,akkor az igazi kihívás adott,hiszen néhanapján bővülünk majd már ami a létszámot illeti.Sebaj,majd Pipacstól szerzünk urh-s mikrofont,és a csapat egyik fele szépen besírja magát a portára,és onnan nyomja a metált,mi pedig ablakon keresztül számolunk be,pontosan indítandó a dal.Kvázi nincs lehetetlen:)Azért örültünk volna,ha netán 2 méterrel szélesebb a terem,de ugye szegény ember vízzel főz:)A tervek a lényeges dolgok,amiből most van elég.Vagy így,vagy úgy, de megoldjuk.Aztán amikor madárcsicsergős tavasz virrad ránk,akkor szépen visszacuccolunk.Ja,igen!Március 14-én pedig újra buli a The Saloon-ban!Vasárnapi koncert lesz,de ugye semmi baj,mert másnap pihi van mindenkinek!Úgyhogy gyertek szórakozni:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése